2007. NOVEMBER 14.
Elkezdődött az alapozás

Múlt héten, november 5-én megkezdtem a felkészülést a következő évre. A cél a Pekingi Olimpia. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség az elmúlt évek világversenyeihez hasonlóan, az olimpiára is kemény szinteket határozott meg. Ennek ellenére sérülésmentes felkészülés után reális esély van a kvalifikációra. A következő két hónapban az állóképesség fejlesztése, a „kilométergyűjtés” a feladat. A tervek szerint január közepén egy magaslati edzőtábor következik majd...

2007. OKTÓBER 31.
Versenybeszámoló: 18. BÉCS-POZSONY-BUDAPEST SZUPERMARATON

Idén a Koronás Cukor támogatásának köszönhetően sikerült a Bécs-Budapestre egy ütőképes csapatot összehozni. A csapattársaim (Zatykó Miklós, Rezessy Gergő, Tóth Tamás és Kedves Roland) már többször indultak és nyertek a Bécs-Budapest Szupermaratonon. Tapasztalatuknak és helyismeretüknek köszönhetően az öt napos, összesen 320,1 kilométeres verseny alatt nem ért minket váratlan meglepetés.

A versenynapok az alábbiak szerint zajlottak:

0. nap: október 18., Győr
Csütörtökön indultunk a győri versenyközpontba. Időben érkeztünk, hogy a nevezés és a szállás elfoglalása után legyen időnk egy rövid átmozgatásra. Este még a következő napi hidegélelmet is be kellett szerezni, mivel a verseny közben nincs idő megállni és étteremben enni, így az öt futónak való, nem kis mennyiségű kaját mindig az előző nap készítettük elő.

1. nap: október 19., Bécs-Pozsony szakasz (91,6 km)
Reggel 6-kor indult a verseny konvoja Bécsbe, ahol az Ernst-Happel Stadionban, 9 órakor volt a rajt. Előző este megbeszéltük, az első napot Zatykó-Rezessy-Tóth-Kedves sorrendben futjuk, én csak kísérőként ismerkedtem a versennyel. Az első szakaszon kicsit meglepett minket a Siemens-Vasas csapata, a második szakaszon ráadásul sorompót is kaptunk. Ugyan a végén az ott elvesztett időt jóváírták, de Gergőnek onnantól egyedül kellett küzdenie a széllel. A nap embere egyértelműen Tóth Tomi volt: 25km alatt közel négy percet (!) hozott az elől lévő két csapaton. Az utolsó szakaszon már vezettünk is, amikor Rolit a felvezető autó rossz irányba vitte. Végül egyszerre értünk célba a Muvapi-Tondach csapatával, de a sorompónál töltött idő jóváírásával 2:16 perc előnnyel zártuk a kissé zűrös napot. Este Dunakilitiben szálltunk meg, ahol csatlakozott hozzánk Stépán Zsolt (a.k.a Stépi) a csapat gyúrója és mindenese.
Napi eredmény

2. nap: október 20., Pozsony-Győr szakasz (84 km)
A korábbi évek tapasztalatai szerint általában a második nap a döntő. Ennek megfelelően próbáltuk a napot megtervezni. A szakaszok hossza és az előző nap mutatott forma alapján a Tóth-Csillag-Rezessy-Zatykó futási sorrendet választottuk. Tamás, a nagy szél ellenére, kőkeményen megfutotta az utolsó 5km-t és csak Biri Feri (Muvapi-Tondach) tudott vele maradni. Az én szakaszomon végig hátszél fújt, ezért nem is próbáltam taktikázni, az elejétől erősen futottam. A második váltóhelyre már 1:20 előnnyel értem, amit Gergő közel 5 percre növelt. Zatykó Miki a győri befutóig csak az előny megtartására ügyelt. Megnyertük a napot és összetettben már 7 perccel vezettünk. A verseny után kicsit lazítottunk a győri termálfürdőben, utána masszázs, vacsora, gyúrás, alvás.
Napi eredmény
Összetett eredmény

3. nap: október 21., Győr-Tata szakasz (63,7 km)
Mivel szállásunk a 10 órai rajt közelében volt, egy kicsit kényelmesebben indult a nap. A szakaszok ugyan rövidültek, de az emelkedők miatt egyáltalán nem voltak könnyebbek. Erre a napra a Kedves-Rezessy-Csillag-Tóth beosztást választottuk, Miki pedig, két kemény nap után, pihent. Belülről úgy éreztem, hogy a harmadik napra már egy kicsit „megszelídült” a mezőny. Ha eleinte kevéssel is, de minden szakaszon elsőként váltottunk és 2:22 perc előnnyel nyertük a napot. Az összetettben megnyugtató, 10 perces különbséggel vezettünk a második csapat előtt. Az esti program a már szokásosnak mondható (gyúrás-vacsora-pihenés) menetrend szerint zajlott.
Napi eredmény
Összetett eredmény

4. nap: október 22., Tata-Budakeszi szakasz (59,7 km)
Az előző este nagy kérdése volt, hogy ki pihenjen a mai napon. Gergő és Tamás eddig minden nap futottak, de egyiküknek pihenő nélkül kellett végigfutnia a versenyt. Mivel Tamás különösen jól fut emelkedőre, így „neki adtuk” az első szakaszt. Ezen a napon tehát a rajt előtt a Tóth-Kedves-Csillag-Zatykó sorrendet adtuk le a szervezőknek. A második helyért folyó küzdelem megnehezítette a dolgunkat. Berecz Lajos (Muvapi-Tondach) mindenkit megszakított a Vértestolna-Gyermely szakaszon, ami után üldözőverseny kezdődött. Az egész verseny legrövidebb szakaszán mindent megtettem, hogy a lehető legkisebb különbséggel váltsunk. 9,7 km alatt a 3:30-as hátrányt 1:40-re csökkentettem. Miki a pátyi emelkedőn átvette a vezetést és végül 49 másodperc előnnyel ezt a napot is megnyertük. Az összetettbeli 12 perces előnyünk már megnyugtatónak tűnt.
Napi eredmény
Összetett eredmény

5. nap: október 23., Budakeszi-Budapest szakasz (21,8 km)
A zárónap nem váltóverseny, hanem egy nyílt félmaraton, amelyet minden csapattag a rajttól a célig lefut, és mivel indulnak olyan futók is, akik csak erre a félmaratonra neveztek, az még külön megdobja a tempót. A nap feladata a „biztos célbaérkezés” volt. Fáradtságtól függően mindenki a saját tempóját futotta, felesleges kockázatot vállalni nem akartunk és nem is kellett. Az első emelkedőn látszott, hogy Gergő és én vagyunk a legfrissebbek a csapatban. Ez persze érthető, hiszen Gergő előző nap pihent, nekem pedig a legkevesebb kilométer volt a lábamban. A Jánoshegyi úti emelkedő és az Istenhegyi úti lejtő után, a Déli-pályaudvartól kezdődött az igaz verseny. Egymást segítve sikerült mindenkit leszakítanunk, hogy aztán kéz a kézben érjünk a célba.
Teljes volt a siker, egyéniben és csapatban is megnyertük a zárónapot és az összetettet versenyt egyaránt.
Napi eredmény
Összetett eredmény

Köszönet a Koronás Cukornak a támogatásáért és főleg a csapatagoknak az önzetlen, jó hangulatú versenyzésért!

2007. OKTÓBER 23.
Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton

Az október 19-23 között megrendezett Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton váltóversenyében a Koronás Cukor csapata győzött.

A Csillag Balázs, Kedves Roland, Rezessy Gergely, Tóth Tamás, Zatykó Miklós összeállítású váltó mind az öt versenynapon nyert. Az október 23-ai, zárónapi, Budakeszi-Budapest között, szakadó esőben lefutott félmaratonon Csillag Balázs és Rezessy Gergely kéz a kézben futottak be az első helyen...

Tovább

2007. SZEPTEMBER 2.
Félmaraton OB

Balázs szeptember 2-án – a terveknek megfelelően – elindult a Félmaratoni Országos Bajnokságon (Budapest Félmaraton). A versenynek, sajnos, egy néhány nappal korábban jelentkezett bokaszalag-becsípődés miatt legfeljebb edzésértéke volt. Hétfőn Streicher doktor injekciót adott és pihenést rendelt el...

Eredmények

A Magyar Köztársaság Félmaratoni Bajnoksága