Családunkban, ha sportra gondoltunk, első helyen mindenkinek mindig is az atlétika jutott eszébe, mivel anyai nagybátyám, Szánthó Tamás, komolyan jegyzett 800-as, 1500-as futó volt az 1970-es években. Az én mentalitásomhoz is ez a sport illik leginkább, de ettől függetlenül is meggyőződésem: a futás a „legsportszerűbb” sport.

12 évesen, 1991 őszén kezdtem atletizálni, amikor Szekszárdon, egy utcai futóversenyen felfigyelt rám Németh Gyula, kiváló közép- és hosszútávfutó edző, akivel azóta is együtt dolgozom, és akinek óriási szerepe volt abban, hogy az atlétika iránti elkötelezettségem ilyen erős. Gyula, anélkül, hogy azt megelőzően valaha találkoztunk volna, látva futásomat azon az őszi kisdiák-versenyen, odajött hozzám, és nyomban meg is egyeztünk, hogy a következő hétfőn „lemegyek edzésre”. A jó hangulatú délutáni tréningeket hamar megszerettem. Edzőm azt kérte, csak akkor menjek, amikor kedvem van - önszántamból egyre gyakrabban jártam le.

Ennek immár 18 éve, és azóta csak betegség vagy sérülés miatt hagytam ki edzést.

A kisgyereknek fontos, hogy lássa, az elvégzett munkának megvan az eredménye. Szerencsére már az első év, 1992 elején lelkesítő második helyezést értem el a mezeifutó országos bajnokságon, majd egy harmadik helyet pályán, 2000 méteren.

1993-ban második lettem a korosztályos bajnokságon 3000-en. 1994-ben megnyertem első korosztályos bajnoki címemet 1500 méteres akadályfutásban, 1500 síkon pedig második lettem. 1995-ben már két korosztályos bajnokságot nyertem, 3000 méter síkon és 2000 méteres akadályfutásban. Ebben az évben lettem először korosztályos válogatott: egy magyar –román válogatott viadalon, Kolozsváron.

1996-ban ismét két korosztályos bajnoki címet szereztem: 2000 méteres akadályfutásban és 800 méteren. Ekkor, 17 évesen, már a felnőtt mezőnyben is sikeresen szerepeltem: 1500 méteren hajráversenyben Budapest Bajnokságot nyertem.

18 évesen, 1997-ben nagy előrelépést jelentett, hogy 1500 méteren 3:50 alá kerültem: 3:49,2-es egyéni csúccsal kvalifikáltam magam a ljubljanai ifjúsági Európa Bajnokságra. Ebben az évben ismét két számban nyertem korosztályos bajnokságot és a felnőtt Magyar Bajnokságon, 1500 méteren harmadik lettem. Az év végén egy újabb kontinensviadalon vettem részt, a mezeifutó ifjúsági Európa Bajnokságon, Lisszabonban, ahol meglehetősen rosszul futottam - azóta sokszor bebizonyosodott, hogy a mezeifutás nem is az én stílusomnak való.

1998 komoly változásokat hozott. 1997-ben érettségiztem. Akkorra sok atléta példáján láttam, hogy az érettségi utáni év, a 18-19 éves kor, sorsdöntő. Legtöbben, érthető módon, a továbbtanulásra koncentrálva már 20 éves korukra be is fejezik sportpályafutásukat. Ez többek között annak rovására írható, hogy Magyarországon, legalábbis az atlétikában, egyetemi-főiskolai szinten versenysport tulajdonképpen nem létezik: nincsenek sem egyetemi csapatok, sem intézmények közötti versenyek. Sokan persze csak nem elég kitartóak.

Gimnáziumi tanulmányi és sporteredményeim alapján több egyetem közül végül is az Egyesült Államokbeli University of Northern Iowa (Cedar Falls, Iowa) atlétikai ösztöndíjas meghívását fogadtam el. A szükséges vizsgák letétele után 1998 januárjában utaztam ki Iowaba. Az első félév nehezebbnek bizonyult, mint gondoltam - nem beilleszkedési nehézségek, hanem inkább amiatt, hogy egyik pillanatról a másikra kellett szinte teljesen önállóvá válnom. Futókarrierem ekkor kis híján megbicsaklott, mivel a kiutazás előtt nem gondoltam át elég alaposan, hogy miként is fogom megtervezni az edzéseket, és eleinte az itthon megszokottak helyett a kinti edző - Chris Bucknam - utasításait követtem. Hamar észrevettük, én is és az egyetemi edző is, hogy az általa előírt munka nem felel meg nekem, ezért úgy döntöttünk, hogy továbbra is csakis Németh Gyula irányítsa a munkámat. Ezek után Gyula e-mailen küldte az edzésterveket, én pedig visszaküldtem az edzéseredményeket és a tapasztalataimat. A nagy távolság ellenére - hiszen az akkor már többéves közös munka során nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk - így továbbra is eredményesen tudtunk együtt dolgozni. Amerikai bemutatkozásom jól sikerült. Segített, hogy télen is kiváló fedettpályás edzéslehetőséget kínált az egyetem csarnoka, és heti rendszerességgel jártunk versenyekre. Rendre döntöttem egyéni csúcsaimat. Abban az évben (1998-ban), miután a szemeszter végén, májusban hazaérkeztem, itthon megnyertem a korosztályos magyar bajnokságot 1500 és 3000 méteren, valamint harmadik lettem a felnőtt OB-n, 1500 méteren.

1999-ben – nem tudni miért - nem ment a futás. Az előírt edzésmunkát sok esetben nem tudtam elvégezni, több versenyt feladtam. 1999 nyarán ezért itthon alig versenyeztem és egy hosszabb pihenő után kezdtem meg a felkészülést a következő évre. Az őszi mezei versenyeken Amerikában már biztató eredményeket értem el, látszott, hogy átmeneti volt a visszaesés.

A 2000-es év jó eredményeket hozott. Fedettpályán 8:03,13-ra javítottam 3000 méteres egyéni csúcsomat (Cyclone National Track&Field Qualifier, Ames, IA). Szabadtéren pedig április elején egy hideg, szeles napon, biztató idővel nyertem meg egy 5000 méteres versenyt (14:16,12. Husker Open, Lincoln, NE). Ezután továbbra is jól mentek az edzések és a versenyeken is jól szerepeltem.

Április végén a 4x1600 méteres váltóban 17 ezer néző előtt 4 percen belül futottam az egyik leghíresebb amerikai versenyen, a Drake Relaysen (itt többek között a két későbbi többszörös felnőtt magyar bajnok akadályfutó Németh Máté és Tímár Levente voltak váltótársaim). Mivel itt az örök favorit legendás Stanford Egyetem váltója előtt nyertünk, győzelmünk hatalmas sajtóvisszhangot kapott.
2000-ben hazautazásom után kétszer is futottam a felnőtt válogatottban (Ljubljana, 1500 m; Gateshead, 3000 m). 1500 méteren egyéni csúcsomat egy budapesti IAAF Permit versenyen 3:45,61-re javítottam, a felnőtt OB-n pedig Tölgyesi Balázs mögött második lettem. A szezon végén edzőmmel elhatároztuk, hogy a 2001-re való felkészülést az amszterdami utánpótlás (U23) EB jegyében végezzük, mindent annak rendelünk alá. Az esélyeket latolgatva úgy éreztük, hogy 5000 méteren jobb lehetőségekkel indulhatok, így döntöttünk: erre, a korábban nem preferált, hosszabb távra koncentrálunk.

2001-ben ezért az Egyesült Államokban nem versenyeztem az iskola színeiben, csak néhány, a felkészülésemhez szükséges versenyen álltam rajthoz (az egyetemi szabályok szerint egy-egy szezon erejéig erre minden futónak lehetősége van, ekkor az általa tetszés szerint kiválasztott versenyeken ún. „unattached”-ként indulhat).

A komolyabb versenyzést csak itthon kezdtem el, de sajnos nem adódtak olyan versenyek, ahol lehetőségem lett volna az utánpótlás EB 14:12-es kvalifikációs szintjét teljesíteni. Végül az utolsó pillanatban, egy budapesti versenyen 13:59,37-et futottam. Ezzel egyúttal a 14 perces lélektani határt is átléptem… Tökéletesnek érzett formában utaztam az amsterdami Európa Bajnokságra, ahol taktikai versenyben egy spanyol és egy ukrán mögött harmadik lettem, 14:04,84-es idővel. Két héttel később itthon két felnőtt bajnoki címet is nyertem 1500 méteren (3:47,1), illetve 5000 méteren (14:07,4). Az edzéseredmények, és az, hogy taktikai versenyben is kétszer futottam 14 perc közelében 5000-en, alapján állítható, hogy megfelelően erős mezőnyben képes lehettem volna 13:45 körüli eredményre. Sajnos, színvonalasabb külföldi versenyekre nem jutottam ki. (Ez egyébként nem csak nekem okozott problémát. A „versenyszűke” mindig is nagy hátráltatója volt a magyar futók fejlődésnek. A fiatal versenyzőt ugyanis eredmények híján még nem lehet „eladni” olyan nagyobb versenyekre, ahol jó időeredményt futhatna, olyan időt viszont, amelyek alapján kijuthatna erős nemzetközi versenyekre, az itthoni versenyeken nem tud futni, azok alacsony színvonala miatt. Ennek a problémának a megoldását nívós hazai versenyek szervezése jelentené. Hogy mikor lesznek ilyenek rendszeresen - ki tudja...)

2002-re, az előző évi sikereken felbuzdulva a felnőtt Európa-bajnokságon való részvételt tűztük ki célul, és titkon a legendás, akkor már 34 éve (!) fennálló Mecser-féle ötezres magyar csúcs (13:29.2, 1968. július 3., Stockholm) megdöntésére is gondoltunk. A lehetőség értékét még az is növelte szememben, hogy Mecser Lajoshoz hasonlóan edzőm, Németh Gyula is Hires László mesteredző iskolájában nevelkedett – tehát azt fejlesztette tovább, amin annak idején Mecser Lajos is edződött.

Utolsóévesként szép eredményekkel búcsúztam az iowai évektől és az egyetemtől. A 2001. év végi jó mezei idénybeli szereplés után tavasszal fedettpályán 3000 méteren egyéni csúcsot futottam (7:59,0, Ames, IA), amivel kvalifikáltam magam a fedettpályás Amerikai Egyetemi Bajnokság (NCAA Division I) döntőjébe, ahol egy számomra feledhetetlen versenyen, igen erős mezőnyben második lettem, a későbbi olimpikon Adrian Blincoe mögött.
Ugyanitt az egyetemi „Distance Medley” váltóval is jól szerepeltünk, negyedikek lettünk.
Később az egyetemi szezon során szabadtéren 1500 méteren (3:42,4, Fayettville, AR), és 5000 (13:50,2, Stanford, CA) méteren is megjavítottam legjobb eredményeimet.

Az itthoni nyár is jól alakult. Az A-csoportos Európa-kupán nyertem a 3000 métert, majd egy hét múlva Győrben 3:41.32-es egyéni csúcsot futottam 1500 méteren (úgy, hogy az utolsó ötszáz méteren egyedül maradtam).

Július 20-án lehetőséget kaptam egy erős belgiumi 5000 méteres versenyen való indulásra (KBCNacht). Csakúgy, mint egy évvel korábban, az EB szintidő teljesítésére ez volt az utolsó lehetőség. A verseny 2002. július 20-án este volt a Brüsszel melletti Heusden-Zolderben. Kiemelkedő mezőny jött össze, és a szervezők két nyúllal a gyors tempóról is gondoskodtak. Minden adott volt egy jó futáshoz, éppen ezért egy kicsit jobban izgultam a szokásosnál, hiszen úgy éreztem, hogy ezt most aztán valóban csak én ronthatom el. Sajnos, vagy utólag nézve inkább szerencsére, óriási felhőszakadás zavarta meg a versenyt, ami miatt egy órával későbbre halasztották a rajtot. Mindez ráadásul melegítés közben történt – kénytelen voltam fél órát az öltözőben ücsörögni, és miután az eső valamelyest csendesedett, ismét nekiláthattam a bemelegítésnek. Ez a rajttal kapcsolatos kavarodás elterelte a figyelmemet, nem magammal foglalkoztam, így fesztelenül tudtam futni. A rajt pillanatában ugyan újból esni kezdett, de ez már nem volt különösebben zavaró, mert időközben elült az addig viharos szél. A „nyulak” az előzetesen megbeszélteket betartva, igen erős, 13:10 körüli tempóban kezdtek. Mivel nekem a célom a 13:40-es szint teljesítése volt, rögtön a mezőny végére álltam. Ennek ellenére a tervezettnél jóval gyorsabb tempót kellett futnom, hogy a mezőnnyel tudjak maradni. 3000 méternél néztem ki először a pálya melletti órára, ami 8:06-ot mutatott! Ekkor még mindig óvatos voltam, mert ilyen gyors tempóban még soha sem kezdtem, és tartottam attól, hogy a végére elfáradok, „fejre állok”. 4000 méternél, bár lassultam egy kicsit, még mindig jól álltam, és akkor fordult meg először a fejemben a csúcsjavítás gondolata. Két körrel a vége előtt 11:25-öt mutatott az óra! Akkor már éreztem, van bennem annyi erő, ami elég lesz a csúcsdöntéshez. A kérdés csak az volt, mennyit tudok lefaragni a 13:29,2-es „Mecser-csúcsból.” Az utolsó centiméterig teljes erővel futottam, és csak a cél után néhány méterrel nyomtam le a stopperem. A futóóra a győztes idejét mutatta (13:11), saját órám pedig 13:29-et. Tudtam, hogy később állítottam meg, de eleinte nem mertem hinni a szememnek. Hosszú időbe telt, amíg elkészült a hivatalos lista. Verseny után szinte azonnal jöttek a telefonhívások, én meg nem tudtam biztosan, megdöntöttem-e a csúcsot. Feszült várakozás után, mikor végül kezembe kaptam a hivatalos végeredményt, láttam csak, hogy célidőm: 13:26,96! Rettentő boldog voltam, de sajnos nem volt kivel megosztani az örömet, edzőm Budapestről, gondolatban izgulta végig a versenyt. Másnap reggel minden porcikám fájt, de ez természetesen egy cseppet sem zavart.

Néhány nap elteltével már az augusztusi müncheni Európa Bajnokságra figyeltem. Közben, öt nappal a csúcsdöntés után, jött a Magyar Bajnokság, ahol taktikai okokból kihagytam az 5000 métert és tekintettel a közelgő EB-re, 1500 méteren és 800 méteren indultam. Peches voltam - mindkét számban csak második lettem. Az 1500 méteres verseny zavart igazán, mert ott a szervezők hibája miatt nem lettem bajnok. Az erősebb futam rajtolt először, amit a taktikai verseny miatt gyenge időeredménnyel nyertem, ezért az utánunk következő „B” futamból idővel megelőztek. A 800 métert rutintalanságom miatt (ugyanis utoljára 1998-ban versenyeztem ezen a távon) veszítettem el - egy századmásodperccel -, de emiatt nem is bánkódtam nagyon.

Az Európa Bajnokságon, Münchenben 5000 méteren hetedik helyen végeztem (13:49.03).
Az év utolsó versenyén (Spanyolország, San Sebastián) 7:52,51-re javítottam 3000 méteres egyéni csúcsomat.
Soha azelőtt nem vártam úgy a szezont követő pihenőt, mint 2002 augusztusának végén…

A 2003-as évet sajnos térdsérülés miatt ki kellett hagynom. Tavasszal az Egyesült Államokban, Santa Fe-ben élő nagybátyámhoz magaslati edzőtáborba utaztam, de az állandósult térdfájás miatt haza kellett jönnöm. Júliusban Szekszárdon Dr. Streicher Mátyás kiválóan megoperálta a térdemet. Augusztus végén kezdtem el a könnyű futást. Ekkor még volt esélye, hogy kvalifikáljam magam az athéni olimpiára. A sors máshogy akarta - október végén vakbélgyulladás és műtét, ami újabb két hónap kihagyást jelentett. Az év végén kezdtem újra az edzéseket, de ekkor a 10 hónap kihagyást pótolni már nem lehetett, lőttek az olimpiának.

A 2004. évi teljesítményemre ez a csalódottság nyomta rá bélyegét. Nyertem ugyan két felnőtt magyar bajnoki címet Debrecenben (1500 és 5000 méteren), de az időeredményeim az edzések is az elszántság hiányát mutatták.

2005, sikeres alapozást követően jól indult. Különösebb felkészülés nélkül 3:45-öt futottam 1500 méteren a fedettpályás OB-n. Ezt követően megnyertem a mezei bajnokságot és bíztató formában kezdtem a versenyidényt. Mivel a 2002-es eredményeimre már nem hivatkozhattam, ezért ismét problémát jelentett megfelelő színvonalú versenyt találni. Indultam ugyan néhány nemzetközi versenyen, de komoly eredményt nem sikerült elérnem (időjárás vagy sérülés miatt). A pályaversenyek mellett az eddiginél több utcai futáson álltam rajthoz. Ezek közül említést a Korschenbroichban (Németország) futott 10km-es utcai verseny érdemel, ahol 29:16-tal lettem negyedik.

A pechsorozat az OB-n is folytatódott. Megismétlődött a 2002-es fiaskó; 1500m-en ismét az erősebb futam indult először, amit taktikai versenyben megnyertem, ugyanakkor az utánunk induló „B” futamból hárman is jobb időt futottak, így leszorultam a dobogóról.
Másnap 5000m-en a kelleténél korábban indítottam a hajrát és csak a második helyet tudtam megszerezni. Az egyetlen pályaverseny, amivel elégedett lehetek, az Európa Kupán futott 3000m volt. Akkori formám ismeretében a maximumot hoztam ki magamból és szoros versenyben a második helyen végeztem.

A felkészülést a 2006. évre a Göteborgi Európa Bajnokság jegyében kezdtem. Edzőmmel úgy döntöttünk, hogy már az áprilisi 10000m-es Európa Kupán megpróbálunk szintet futni és akkor nyugodtan készülhetünk az 5000m-re. Nagyon jól sikerült az alapozás. A fedett OB-n csak egy hajszállal maradtam alul (3000m-en azonos idővel, célfotó alapján lettem második).
A 10000 méternek megfelelő edzésmunkát végeztem, ami elsősorban a mennyiségben mutatkozott meg. A mezei bajnokság felkészülésem utolsó kemény szakaszának közepére esett. A verseny hetében is keményen edzettem, ami meglátszott teljesítményemen. Április közepén utaztunk Törökországba. A formám alapján szinte biztos voltam abban, hogy teljesíteni tudom a 28:50-es EB szintet. Sajnos az égiek nem így gondolták. A versenyt özönvízszerű esőben rendezték, bokáig érő vízben futottuk az egész versenyt. A körülményeket jól mutatja, hogy a 32 célbaérkező közül (többen 28 percen belüli futók) csak a győztesnek sikerült a szinten belüli időt futnia (28:47). Ennél nagyobb probléma volt, hogy megfájdult a talpam/sarkam és nem tudtam szögesben edzeni. Ez a sérülés később az egész versenyszezonban zavart. Az országos bajnokság után már nem is edzettem szögesben, így a lábam sokat javult. Szeptemberben lefutottam életem első félmaratoni versenyét, ami alapján bekerültem az utcai VB-csapatba. A Debrecenben rendezett VB-n jó volt futni, ugyanakkor a hosszabb versenyek rámutattak a hiányosságaimra, amelyeken javítani kell.

2007-ben ilyen-olyan sérülések miatt nem tudtam megfelelő edzésmunkát végezni. A gyenge erőnlét ugyan csak középszerű teljesítményt engedett meg, mégis fedettpályán két számban (1500m, 3000m) is dobogóra álltam, 1500-on pedig megnyertem a szabadtéri bajnokságot.
Ősszel saját csapatot szerveztem a Bécs-Budapest Szupermaratonra, amit sikerült megnyernünk. Győzelemmel zártam az évet és – ami már-már ritkaságszámba ment – egészséges voltam.

Nagy elszántsággal és a kvalifikáció reményével kezdtem el a felkészülést az olimpiai évre. 2008 januárjában hathetes magaslati edzőtáborba utaztam Új-Mexikóba (USA). Hazaérkezésemet követően már márciusban nagyon bíztatóan mentek az edzések. A korábbi legjobb évem, 2002 edzéseivel összevetve nyugodtan mondhatom, hogy 2008 elején életem legjobb formájában voltam. Mivel azonban a fedett szezonról már lecsúsztam, egyelőre csak utcai versenyeken tudtam indulni (pl. egy emlékezetes 5km-en Dublinban), hiszen a pályaversenyek azonban csak május végén, június elején kezdődtek, addigra azonban, pontosan nem derült ki mi miatt, de talán vashiány lehetett az oka, fizikailag kisebb hullámvölgybe kerültem és az első versenyek nem várakozásomnak megfelelően alakultak. A gyengébb eredmények és a szintteljesítési határidő miatt görcsössé váltam, egyre elérhetetlenebbnek tűnt az olimpiai kvalifikáció. A július végi országos bajnokságon már motiváció nélkül futottam, ennek ellenére 1500-on második lettem és másnap, 5000m-en győzni tudtam.
A bajnokság után másfél hónapot gyakorlatilag pihentem, aztán októberben, váltóban ismét elindultam a Bécs-Budapest Szupermaratonon, ami a hosszúra nyúlt pihenő miatt nem esett olyan jól, mint 2007-ben. Ennek ellenére ismét megnyertük a csapatversenyt.

A telet a fedett-EB-szereplés reményében dolgoztam végig, de 2009 elején az ígéretekkel ellentétben nem kaptam meg az ideális felkészülés lehetőségeit. Privát munkámra is egyre több időt és energiát fordítotok, ami természetesen meglátszik év eleji, fedettpályás eredményeimen. Az országos bajnokságon 1500m-en harmadik, 3000m-en negyedik lettem.
Terveim szerint 2009 során több utcai versenyen indulok, de amennyiben formám alapján értelmét látom, rövidebb távokon, pályán is próbálkozom.